vissza
BEÖTHYNÉ KOZOCSA ILDIKÓ köszöntése a Széchényi-emlékérem átadása alkalmából
1992. április 29-én

Tisztelt Ünneplő Közönség!
Kedves Kolléganők! Kedves Kollégák!
Kedves Kozocsa Ildikó!

Kettős öröm számomra, hogy Beöthyné Kozocsa Ildikót köszönthetem Széchényi-emlékéremmel történő kitüntetése alkalmából.
Örülök egyrészt azért, mert
– az OSZK értékes állományára alapozott tudós könyvtárosi munka elismerése,
– a nemzeti könyvtár központi szolgáltatásai terén kifejtett eredményes tevékenység honorálása,
– majd a könyvtár gyűjteményének fejlesztéséért és feldolgozásáért végzett kiemelkedő munka jutalmazása után most a könyvtár állományának megóvásán, védelmén munkálkodó kolléganőnk kapja a nemzeti könyvtár e szép kitüntetését. Úgy érzem, hogy ezzel az egész szakmát, az állományvédelmet is éri ez az elismerés, és szeretném, ha ezt a kitüntetést az Állományvédelmi Főosztály minden munkatársa – a könyvkötőktől a restaurátorokon keresztül a fényképészekig – egy kicsit magáénak érezné, és büszke lenne rá.
Másrészt azért örülök, mert Kozocsa Ildikó személyében az állományvédelmi szakterület kiemelkedő és méltó személyisége kapja a kitüntetést. Hogy mennyire méltó, remélhetőleg nyilvánvalóvá válik mondandóm nyomán.
Kozocsa Ildikó munkájának és eredményeinek lényege három központi jellemző, mag körül kristályosodik ki. Ezek:

1. a folyamatos tanulás és önképzés,
2. a képzés, oktatás,
3. a restaurálandó művek végtelen tisztelete.

1957-ben érettségizett könyvkötőként kezd el dolgozni az OSZK-ban, mint könyvrestaurátor gyakornok. Elvégzi az Országos Levéltár irat- és könyvkonzerváló tanfolyamát, könyvkötő mestervizsgát tesz, esti nyelvtanfolyamon felsőfokú francia nyelvvizsgát szerez, középfokú, majd felsőfokú könyvtárosi szakképesítést szerez, ösztöndíjasként külföldi restauráló műhelyeket látogat, osztályvezetőként, itthon és külföldön elismert szakemberként is van ambíciója és energiája, hogy 1969-ben német nyelvből is állami nyelvvizsgát tegyen.
A könyv- és papírrestaurálás külföldön is, de főként Magyarországon az utóbbi 3-4 évtizedben ment át igazán nagy fejlődésen, és vált a kémiát, fizikát, biológiát mint „segédtudományokat” alkalmazó, tudományosan elméletileg megalapozott mesterséggé – a mesterség fogalmát a legnemesebben értve. Aki itt eredményeket tudott produkálni, azt csak elméleti és gyakorlati ismereteinek folyamatos bővítésével, gyarapításával tehette – ahogy tette Kozocsa Ildikó is.
Az ismeretek folyamatos gyarapításának szükségessége és az állományvédelmi szakterület említett fejlődése tette nyilvánvalóvá, hogy a restaurátorok módszeres képzése elengedhetetlen feltétele a széles körű eredményes állományvédelmi munkának.
Ez a felismerés vezetett a szisztematikus papír- és könyvrestaurátor-képzés megszervezéséhez. Ebben a Kastaly Beatrix által szervezett munkában fontos és aktív szerepet vállalt és vállal Kozocsa Ildikó is, olyannyira, hogy a restaurátorok gyakorlati képzésében ma már nemcsak Kozocsa Ildikó, hanem egykori tanítványai – jelenlegi munkatársai – is részt vesznek Az OSZK Restauráló Laboratóriuma műhely nemcsak olyan értelemben, hogy itt restauráltatnak a dokumentumok, hanem olyan értelemben is, hogy hatása, kisugárzása van az egész szakmára. Igaz ez nemzetközi vonatkozásban is: külföldi restaurátorok jelentkeznek a műhelyben, és ezért hajlandók fizetni is, hogy az itt kifejlesztett módszereket elsajátítsák, külföldi restauráló műhelyek vezetői hívják meg Kozocsa Ildikót, és már tanítványait is, hogy adjanak szakvéleményt egy-egy erősen rongált dokumentum javításához, esetleg segítsenek a munkában.
A konkrét gyakorlati ismeretek mellett az egyik legalapvetőbb és legfontosabb dolog, amit az OSZK Restauráló Laboratóriumában meg lehet tanulni: a restaurálandó művek feltétlen tisztelete, legyen szó egy középkori kéziratos pergamenkódexről, vagy akár XX. századi, rossz minőségű papírra nyomtatott plakátról.
Magán a dokumentumon soha nem kísérleteznek. Ha szükséges, külső szakértők széles körével konzultálnak, elemeztetnek, vizsgáltatnak a kémiai analitikustól kezdve a bőr- és papíripari szakembereken, művészettörténészeken keresztül a penészgomba szakértőkig és – természetesen – a könyvtárosokig.
A tisztelet azonban nemcsak a régi műveknek szól, hanem a régi mestereknek – bizonyos értelemben kollégáknak – is, akik a művet annak idején létrehozták. Ezért fontos a régi technikák, eljárások, anyagok ismerete, hogy a helyreállítás során lehetőleg ezeket alkalmazzák.
Kozocsa Ildikóról szólva nem lehet nem beszélni a – gondolom, mindenki által ismert, 1991-ben befejezett – Corvina-programról, melynek során az Egyetemi Könyvtár 35 pusztulásnak indult kódexét, köztük 12 korvinát hoztak helyre, mentettek meg az enyészettől.
„Soha engem, Sors, ne tarts jól!” – fohászkodik Nagy László, mert akit sorsa jól tart, akit nem érnek kihívások, „új szükség”-ek, elkényelmesedik, nem tud megújulni.
Kozocsa Ildikót és munkatársait nem tartotta jól a sors, amikor a 80-as évek elején kiderült, hogy az Egyetemi Könyvtár kódexeit külső segítség nélkül, nekik kell rendbe hozni.
Ma már nyugodtan mondhatjuk, hogy hála érte a sorsnak, mert sikerült megoldaniuk a feladatot.
Eredményeképpen pedig nemcsak a 35 kódexet restaurálták, hanem kidolgoztak egy olyan szakmai, etikai, módszertani eljárásrendszert, amelyik mintaértékű mind itthon, mind pedig külföldön, amint azt az említett példákon kívül számos konferenciameghívás, szakmai látogatás híven bizonyít.
Mondhatnám, hogy a Corvina-program befejezésével Kozocsa Ildikó szakmai pályájának a csúcsára ért. De nem mondom, mert bármilyen magas is a csúcs, utána az út a völgybe vezet. Ezért inkább azt mondom és remélem, hogy Kozocsa Ildikó egy olyan magas hegygerincre érkezett, amelyen az út ebben a magasságban folytatódik, sőt, esetleg még egy kicsit emelkedik is.
Kívánom ezt Kozocsa Ildikónak is, az Országos Széchényi Könyvtárnak is, – de legfőképpen a még restaurálásra váró dokumentumoknak!

Kedves Ildikó! Szívből gratulálok!

Poprády Géza
vissza