Az Országos Széchényi Könyvtár Alapítása
A könyvtár története
Kronológia
A gyűjtemény legértékesebb darabjai
Az OSZK főigazgatói
Kitüntetett személyek az OSZK történetében
Bibliográfia
Impresszum adatok
Nyitólap

In English

 

 

vissza
JUHÁSZ GYULA köszöntése a Széchényi-emlékérem átadása alkalmából
1993. április 30-án
nagyobban

Juhász Gyula akadémikus, egyetemi tanár 1986 és 1993 között az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója volt. Ez a volt fájdalmat okoz, és tompán hangzik, mint a föld néhány napja a Kerepesi temetőben.
Alig hervadtak a koszorúk, még emlékezetesek az életművét felidéző gyászbeszédek...
Ez alkalommal az utolsó évekről szeretnék szólni. Nem főigazgatónak jött, hanem a Magyarságkutató Csoport létrehozását vállalta el, de a sors – igaz, átmenetileg – az árválkodó főigazgatói szobába irányította. Rövid idő múlva – a könyvtár mértékadó munkatársainak támogatásával – most már élete végéig munkahelye lett a főigazgatói iroda.
Juhász Gyula, régóta tudjuk, a magyar történettudományban maradandót alkotott. Tudományos teljesítménye jelentős hatást gyakorolt a szellemi életre. Munkássága igazi tőkesúlyt adott személyiségének, és így az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatójaként az ádáz politikai küzdelmek közepette is megőrizhette azt a termékeny nyugalmat, amely az elmélyült könyvtári munkához elengedhetetlen.
Minőségérzékenysége, a tények tisztelete, különös intuitív képessége: lényegesnek elválasztása a lényegtelentől, ez mind együtt jelentős könyvtárvezetővé tették.
Ebben a búcsúzó laudációban most néhány pillanatot szeretnék kinagyítani a közelmúltból.
1987-ben a Halottak napjának kora délutánján, várakozván az esti megemlékezésre, szobájában üldögéltünk. Illyés Gyula 85. születésnapján, a Bethlen Gábor Alapítvány által rendezendő díjátadó ünnepségre készülődtünk. Bíró Zoltán, Vekerdi László, Csoóri Sándor, Sinkovits Imre voltak másokkal együtt a közreműködők.
Izgatott telefonok, érdeklődő televíziósok, sajnálkozó MTI-sek mondataiból kiderült: a Magyar Szocialista Munkáspárt agitációs és propaganda osztálya hírzárlatot rendelt el az ünnepséggel kapcsolatban Az előadóteremben az egybegyűltek – akik azóta már nincsenek együtt – szép számmal jelen voltak már. Juhász Gyula csendesen leült az íróasztalához, és megfogalmazta írásban is a rögtönzésként elmondani szándékozott megnyitó szavait.
„Üdvözlöm mindazokat, akik a Bethlen Gábor Alapítvány ünnepi nyilvános díjkiosztó ülésén megjelentek. Mint házigazda, és mint a Kuratórium tagja őszintén örülök annak, hogy ez az esemény az Országos Széchényi Könyvtárban zajlik, abban a könyvtárban, amely a nemzet szellemi vagyonának őrzője.”
És ott, akkor 1987. november 2-án este, a helyzet ilyetén való megoldásával a történettudós Juhász Gyula a nemzet szellemi vagyonának őrzője lett.
Tudta, hogy a kincsek őrzőjének – megteremtve a termékeny nyugalmat – a nyitottságról is gondoskodnia kell. Nyitottságról, képletesen szólva, – szélességben és mélységben.
Könyvtárlátogató-pártisága már-már legendássá kezd válni. De tudatában volt az állományvédelem fontosságának is. Az elektronikus adattárolási technológiák nélkülözhetetlenségét felismerve, támogatta és őszintén dicsérte kollégáit minden részeredmény megvalósításáért. Vezetése idején, amikor odáig jutottak az idők, hogy egy-egy intézkedéssel a könyvtárnak bajt nem okozhatott, csak személyes kockázat, ahogy ma kopottá vált fogalommal mondják: csak civil kurázsi kellett hozzá, akkor ezeket a lépéseket megtette. Így szabadította fel a zárolt anyagok tárát, de vigyázva, hogy az állomány mint kordokumentum, megörökíttessék.
Ennek a lépésnek a motívumai döntően 1988-ban, az akkor felgyorsuló változásokban gyökereztek, de talán nem tévedek, hogy egy 30 évvel azelőtti esemény élményéből is táplálkozott ez az intézkedése.
„1958-ban – ahogy töredékes emlékezésében, a történészi pályájának indulását idézte – az indítás egy olyan munkába dobott, amely az életemet, a Történettudományi Intézeti napokat leszámítva, a Levéltárhoz kötötte. Akkor érkezett vissza a Szovjetunióból a Horthy kabinet irodájának az anyaga. Először a Külügyminisztériumba került. Én akkor csak azokat az anyagokat láthattam eredetiben, amelyet a levéltáros kollégák kihoztak, mert talán megemlíthetem, engem 1956-os tevékenységem miatt nem engedtek be a külügyi Levéltárba.
Elgondolható, hogy fiatal történészek, ha ilyen okmányokhoz hozzájutnak, milyen szellemi izgalmi állapotba kerülnek. Így voltam ón is. Ebben az iratcsomóban volt a miniszterelnök búcsúlevele, amelyet Horthyhoz írt, hogy miért teszi, amit tesz.”
És a köztudott szavak „Szószegők lettünk, gyávaságból..., nem tartottalak vissza, bűnös vagyok, Teleki Pál.”
Mindez abban az időben történt, amikor Magyarország miniszterelnökét kivégezték.
A zároltság megszüntetésével 1988-ban a tudós tapasztalata kellő időben meghozott jó intézkedést eredményezett.
Juhász Gyula persze kevés ilyen látványos döntést hozott.
Ő, aki olyan jól ismerte századunk középső évtizedeinek ideológiai alapú emberkísérleteit, mély meggyőződéssel irtózott minden, önmagában való destrukciótól. „Soha nem bontani addig, míg nem lehet építkezni.”
Ezt szem előtt tartva törtónt fordulat az intézmény információs rendszerének fejlesztésében is.
De nemcsak a technikai fejlesztés területén vigyázott a folyamatos működés fenntartására: tudta azt is, hogy a munkaszervezet milyen finom hajszálcsöves kapcsolatokra épül, melyet nem lehet durván elvágni.
Tudósi módszeréhez, szelleméhez vagyunk hűek, ha felidézzük 1990 őszét, amikor kedves intézetének éléről leváltották. Értelmetlenül és megalázóan.
Ó, aki várta és maga is előkészítette az újat, ezt alig viselte el.
A felmentés értelmetlenségét bizonyítja, hogy senkit nem tudtak helyébe ültetni. És felkérték, hogy felmentve, hogy ideiglenesen, vezesse tovább a Magyarságkutató Intézetet. Juhász Gyula az általa odagyűjtött fiatal munkatársakat féltve, ezt megtette. Nem jelentett számára elégtételt, csak keserűséget, hogy az akkor elkezdődött válság – bár fegyelmezetten részt vett haláláig a Teleki Alapítvány Tudományos Tanácsának munkájában, – máig nem oldódott meg.
Amikor alakját idézzük: vizsgáljuk, hogy ítélik meg Őt kortársai, fájdalommal látjuk, hogy értéknek tűnik ma fel vélt apolitikussága.
Ez az apolitikusság azonban nem áll.
Juhász Gyula ugyanis nem szavaiban, de magatartásával politizált.
Főigazgatóként is tudós maradt, az Országos Széchényi Könyvtár nagy szerencséjére.

Végül az Ó szavait idézem:
„Egyik problémája a mi életünknek a történelemben való élés. Mindig visszatekintünk a mi nagy balsorsunkra, ezt már naponta többször is elénekeljük, és legalábbis nem eleget gondolunk, érezhetően és megfoghatóan arra, mit kellene itt tenni ahhoz, hogy az elkövetkezendő időszakban kialakuljon egy modern Magyarország, amely már nem a történelem sikertelenségeiben és tragédiájában él, hanem felemelkedő jelenében.”

Hanák Gábor
vissza